Önvallomás
A reményen és a biológiai léten
túl semmim nincsen.Talán csak Isten.
Nem óhajtok most számot vetni,
se kártyát meg mit tudom én
még mit sem. Lehet, nem is én
vagyok, ha lennék, vagy ha hagynám;
és nem tehetek a bolondságomról:
örököltem pszichopata apámtól,
anyámtól. Szép voltam, kiaknázatlan;
így maradhattam kihasználhatatlan.
Nem volt önbizalmam, és az élet
úgy elfutott előlem. Nyálcsorgatva
vánszorogtam kies helyet kutatva.
Szerettem egy senkit. Most az
a senki semmibe vesz éppen;
talán valaki lett belőle.Vagy mégsem?
Csupán bimbója maradtam
egy kinyílhatott volna virágnak.
Mégis számtalan ígéret részese vagyok.
Egy gondolat erősen megvigasztal:
"Utolsókból lesznek az elsők."
A Mennyben vár egy terített asztal.
Hát szedd a lábad, pajtás! Szaladj,
de vigyázz, meg ne üsd a bokád!
Tudod, az Isten a bolondoknak
ezerszer többet is megbocsát.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2021-08-30 20:00:30
Utolsó módosítás ideje: 2021-08-30 22:15:19
