Eső (jav.)
Víz lóg a drótköteleken.
A tetőkön isten ujja kopog
a szálkásra kopott
kerti asztalon harcsafejek.
Sziromszőnyeg és papírpoharak
a magára hagyott parkban,
a kapu és a kőből faragott arcok
hideg gőzben áznak.
Komótosan állok az ereszkedő homályban:
menjek vagy maradjak?
Irigylem a szobrokat,
pedig tudom, hogy arcukat simára
koptatja az eső és a szél.
Nem tudhatják
mire várnak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2021-05-24 17:34:20
Utolsó módosítás ideje: 2021-05-24 17:34:20
