A zsákmány
Éhes volt és didergett.
Fázósan húzta összébb magán kabátját.
Mögötte az úton óriás gépek robogtak el csörömpölve.
Megpróbált a csendre gondolni.
Egy tó kék csöndjére, egy temploméra, egy padéra a sétányon,
egy szoba melegére, egy kesztyű tenyerében nyugvó bolyhos puha csöndre.
Most messziről durranások robaja, kiáltozás.
Felnézett, a távolban tüzek fényét látta a városban, füst és por között.
Régóta megtanulta már, hogy a tömegek hisztériáit jobb elkerülni.
Izgatott alakok futottak a mellékutcákból a központ felé.
Most hordák portyáztak a múzeum körül.Kilépett a takarásból.
Elsodorták.
Mindenfelé üvegszilánkok. Elesett, de valami foszlány megvillant előtte a földön.
Gyorsan zsebrevágta. A tömeg ricsaja, üvöltés, káromkodás, köpködés,vad röhejek,
a rombolás zajával együtt lassan elült.
Megszokta már, hogy egyedül kell lenni.
Egy biztonságos zugban elővette zsákmányát.
Egy kép kiszakított darabkája volt, egy tó csendjének kékségével és rajta még valami.
Sokáig nézegette a félhomályban, míg el nem aludt.
Ugyanaz jelent meg alvó arcán is, mint a darab vásznon.
Mosoly.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2020-10-02 17:28:36
Utolsó módosítás ideje: 2020-10-02 23:05:47
