Az esõ hullt
Kint hullt az eső, tűnődő fonállal
beszőtt utat, erdőt, hegyet, mezőt.
Mindent beszőtt: érthetőt, érthetetlent,
felejthetetlent, elfelejthetőt.
Néztem egy ódon óra belsejéből,
s oly mindegy volt már, hogy szívem ketyeg
vagy mellettem a rozzant óra-házban
mutatókat mozgató szerkezet.
Az eső eláll, s megáll majd az óra,
a számlap-arc a múltba fénylik el...
- tudtam, és azt is: csak a Csend időtlen,
s a Csillag, melyről a Csend énekel.
Az esős holdra elfáradt szemekkel
még áthajoltam óraüvegén,
nagy ablakán a romos óraháznak,
míg bent továbbment mutató, remény.
Tudtam, a Nagy-Nagy Óra belsejéből,
ha elmegyek is,nem én megyek el,
én nem vagyok, csupán a Csend, - s a Csillag,
melyről a szív, míg dobog, énekel.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1999/10
