A Napfogyatkozáson gondolkodom és nem jutok semmire

Olyan a hiányod mintha vakon, sötétben tapogatóznék.
Olyan a hiányod, mint egy dohos, hideg elsötétített északi fekvésű szoba.
Olyan a hiányod, mint egy szibériai, fűtetlen veremben kucorogni téli éjszakán.
Olyan a hiányod, mint egy lefutott filmszalag monoton csapkodása a tovább pörgő orsón.
Olyan a hiányod, mint egy ködös, őszi alkonyon barangolni a sűrű rengetegben elveszett ösvényt keresve.
Olyan a hiányod, mint egy terített asztal romjait egyedül nézni vendégség után, mosogatás előtt, mikor még nem találták fel a mosogatógépet.
Olyan a hiányod, mint a fényes szőrű, zöld szemű, süldő, fekete cicámat temetni az akácosban.
Olyan a hiányod, mint egy másik költő papírján elevenedni meg, mint saját törzs- vagy torz-szülöttje, mint egy méhemből kikapart, tollhegyre tűzött preparált embriónak lenni, kit kiállítási darabként vitrinbe emeltek, s a teremőr gratulál neki, mily szépen is, bölcsen is, csengő ez a jól temporált kegyetlenség.

S én, majd büszkén, ugatom magam, vegyétek észre, nézzétek ezt az új evolúciót, a tollhegyről fogant lélek-lényeket, mint tettetett tényeket.
Hogy érezzétek ti is,  penetráns bűzként terjeng a vitrin vitriol szaga, hogy szellőztetni kéne.
Hogy a még rögzítettlen elemeket kivigye a huzat.

Olyan a hiányod, hogy szenvedni, bűnhődni, vezekelni akarok érte, hátha előbb enyhül.

Hatodik hó huszonnégy nyolc óra 56 perc 11 másodperc

Utóirat mindenesetre:  Tintarebnek  és  Kántor Zsoltnak, kedves, inspi-, és konspirátoromnak  ajánlva





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-06-24 08:56:54
Utolsó módosítás ideje: 2019-06-24 09:20:32