kéregidő

már nem hajt ágat
kéregráncai alatt nyüzsögnek a lárvák
észre sem vette hogy kivágták

amíg gyökerei öntudatlanul kapaszkodtak
évgyűrűibe rügyfakadások
ágfésülő szelek
lombszaggató viharok dermedtek
és madárcsőrök gyógyító erejéhez
asszisztáló sebforrasztó idő

idáig hatalmasnak
megtörhetetlennek érezte magát
most bizonytalanul keresi
elvesztett törzsét
imádott hajtásait
az elnémult madárhangokat

még görcsösen ragaszkodik
miközben tönkjén egy mókus idegesen rohangál
nem érti mi történt vele
hiszen ez a hely az otthona
hát miért nem találja


egyszer ha elengedi a földet
kifordult gyökerével jelezve
itt egy csemetével ő is pótolható
iszonyúan fog fájni hogy nem láthatja
ahogy égig nő a jövő





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-07-10 17:44:57
Utolsó módosítás ideje: 2018-07-10 17:45:45