Föl, alá

Kínná fokozva végtelen magányom
mászkálok föl s alá, szűk a ketrec,
a rács árnya a kőpadlóra rányom...
úgy fáj hogy csak távolról szerethetsz.

Tudom, az ajtót én zártam be kulcsra,
határaim féktelen  boldogság
volt érezni, s most összezúz egy furcsa
érzés miközben gondolok rád,

öt, hat, hét, fordul, és újra számolom,
sorok közé szorulnak a léptek,
bezár az egykor áhított oltalom
vagy ki, a világomból, Téged.

Ki kell jutnom, itt nincs, csak légüres tér,
csendjeimre válaszul ha ritkán
feleltek hívó hangjaid, kerestél,
hogy segíts a körém vont kalitkán

átjutni mielőtt megaszalna
a hús időre, s a tiszta szalma,
alom és álom közt nincs csak egy ékezet
öt, hat, hét, fordulok...
sohase létezett...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-01-08 09:13:03
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-08 09:13:03