Föl, alá
Kínná fokozva végtelen magányom
mászkálok föl s alá, szűk a ketrec,
a rács árnya a kőpadlóra rányom...
úgy fáj hogy csak távolról szerethetsz.
Tudom, az ajtót én zártam be kulcsra,
határaim féktelen boldogság
volt érezni, s most összezúz egy furcsa
érzés miközben gondolok rád,
öt, hat, hét, fordul, és újra számolom,
sorok közé szorulnak a léptek,
bezár az egykor áhított oltalom
vagy ki, a világomból, Téged.
Ki kell jutnom, itt nincs, csak légüres tér,
csendjeimre válaszul ha ritkán
feleltek hívó hangjaid, kerestél,
hogy segíts a körém vont kalitkán
átjutni mielőtt megaszalna
a hús időre, s a tiszta szalma,
alom és álom közt nincs csak egy ékezet
öt, hat, hét, fordulok...
sohase létezett...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-01-08 09:13:03
Utolsó módosítás ideje: 2018-01-08 09:13:03
