NAGYNYÁRÁDI DOMBOK

Tücsökhang-húr feszül meg pattanásig.
Szőlőlevélen kékség átvirágzik.

Álmos fürtökről lecseppenő fények
hívják a halkdongású messzeséget.

Jóllakott rókák sunyorognak félre
egy valaha-volt Ezópus-mesére.

Földeres kézben kukorica sárga,
kövérmosolyú fogsor-villanása.

Ujjhegyeken csukódó alkony-lepkék
várják a tükrök felcsengő ezüstjét.

Egy hangya ballag, hazatérő vándor.
Részt kér a nyár utolsó csillagából.

A donkihóték csontja eltemetve
fűszál-jelekbe,  -  örök jeltelenbe,

/1970/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.