VÁROS

asztmás tüdő koromcsigák a lépcsők
a múltba lépnek
bronzangyalok ércbeöntött bukása
megfúlt bogár pohárnyi lámpafényben
a léghuzat sötétség a kéményeken átfúj
szél-árnyékok mélxkék halálát látjuk
ó kis terek nagy tisztulást remélők!
nem tudjátok itt meddig tart a hó?
ezernyi láb csúfítja eltapossa
a legtöbb persze  -  szükségszerűségből
a lépcsők múltba lépnek nagy középkor
a kardjainkat hol is hagytuk el?
sarkantyús rézkakas kél rekedt réz-villanással
és éber álom ismét hull a hó
a kis terek nagy tisztulást remélnek
tűzfalra nézhetsz tüzed elemészthet
korlátnak dőlhetsz  -  éber álmod marad
versed elszédül forgó körcirkuszokban
a tegnap-ég nagy kürtjéből kilépnek
udvarolnak az udvari bolondok
nyálas mosolyok nyájas udvaroncok
a kis terek nagy tisztulást remélnek
új időt hisznek hull a percnyi hó
ki nem ltát messze túl sokat remélhet
megfúlt bogár pohárnyi lámpafényben
a kardjainkat hol is hagytuk el, már
nem is tudom lehull a percnyi hó
fellélegzenek kis terek fehéren
a tudatlanság optimizmusával  -
kik messzebb látnak néha mosolyognak
asztmás tüdő-síp lépcsők múltba lépnek
szél-árnyékok mélykék halálát látjuk
kémény-kürtőkön átfúj a sötétség
s egyre fájóbb a szemnek messze látni,
egészen addig, hogy tudjuk: miért is
ily csöppnyi ív marad csak útjainkból
mit a csillagok végül átragyognak

/1969/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.