Anyáskodó

              1.

Még élek.
Hiányom fájna,
vagytok ablakom
a Világra,
ráismerés a keddre,
s a világító
vasárnapok uszálya.
Mondhatnám vadszőlővel is,
ami körbefutja kertem,
de néma,
s néha szeretném
én is, e néma-léhaságot.
Szerelmesen
lenni szüntelen.
A vagyok nektek súlyát -
tollnak képzelem.



                2.

Aznap,
minden egyes
utcasarkon
ugyanaz az asszony állt.
A mellét kínálta.
Az emberek úgy
mentek el mellette,
mintha ő lenne a holdvilág.
Fel is mászott
egy létrára,
hogy megnézze
a Hold szemszögéből -
az egészet.
Nem látott
semmi különöset,
barna szeméből
ölembe
potyogott a könnye.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-08-19 21:48:35
Utolsó módosítás ideje: 2017-08-19 22:03:35