Szatír a poéta

Levetkőzött.
Minden elképzelhető helyen
kidomborította izmait.
Százhetvennél és negyvenöt kilónál
emberfeletti művelet.

A tükörről az ezüst-amalgám
peregni kezdett.
Most jöhetne az, hogy a csodálattól,
de ennél prózaibb volt a helyzet:
ántik volt és hányatott sorsú.
Légypiszkos, homályos foltjain
elkenődött a látvány.
- Micsoda fantáziátlanság! -
gondolta a csontizmú, azzal kiállt az erkélyre.
Egy pár szőrszálban.
Azt néha szétnyitotta.
Természetesen csak és kizárólag a meleg miatt
a hasára varrt rímeit megszellőztetni.

Mikor mind kinn volt, bordáit döngette:
- Íme a hím, a-kin-rím."

Évek múlva,  amikor elhunyt,
a halottkém nem hitt a szemének.
Az anorexiás testén
egyetlen verse volt a tetkó.

Itt nyugszik a vén poéta,
egy verse volt, az sem téma.
Fölötte kő, hasán líra
nem sejteti, hogy Szatíra volt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-02-13 07:06:38
Utolsó módosítás ideje: 2017-02-14 19:53:08