HÓVIRÁG

Felette szeles kékség
fényesíti a dalt.
Hóálmú télből indult ,  -
de a tavaszba tart.

Vizeken felragyognak
aranyló szigetek ,
s ő legelső virágként
a tavaszra nevet.

A nevetése élet
ahogy télből kilép:
benne csengő fehéren
remény és messzeség.

Sodródnak fehér felhők.
Lent még fekete fák ,
de már madárhang-hivó
a megindult világ.

Lehet , hogy minden látszat:
felhő , virág , a fény ,
s a tavasz is , egy álom
aranyló szigetén.

Mégis , a szemnek , szívnek
virág kell , s kell a fény ,
a dal ,  -  s az égi látszat:
remény , remény , remény.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.