Álmaimban...

Mint kimért kenyeret, követellek; mint friss forrásvizet, szomjazlak.
Átlényegülés és éppúgy öncsalás ez, mindenség-körüli pályára állva,
az egyetlen felmérhetetlen ellipszisen, ahol nincs másik oldal,
csak a végeláthatatlan űr, ami mégiscsak belefér ama egyedüli,
és egyszersmind utolsó pillantásba, mely túlhordott könnyekkel
kereszteli áldássá a lezárt szemhéjak alatt fel-fellibbenő alakod,
itt, a szétfoszló szenvedély szálaiból szőtt vezeklő végtelen ölén.
Itt, hol olykor a kicsépelt közöny könyörületes csöndje zuhog,
s valahogy mégsem fordíthatom felé zúgástól zsibongó fejem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-12-07 13:08:17
Utolsó módosítás ideje: 2016-12-20 11:13:24