AZ ÉPÜLET

Az épület, habár magasnak látszik,
az igazi magashoz alacsony.
Míg építették, hitte: égig lendül,  -
vagy betonja csak tűrt, hallgatagon?!

Az épület elé Pecsenye Panni
mellszobrát tette változó idő.
Gyilkos volt? Mártír? Hazudós világban
nem tudható. Mindkettő hihető.

Az épületben ér-csövek és rozzant
sejtfalak között lámpák fénye áll.
Fehér egér szemén a piros játszik,
s csapból iszik csöcsös mérőpohár.

Az épületben kedves kicsi kópék,
s nagy zsiványok. Vásári forgatag.
Könyv-álarcok mögül álmok kilesnek,
s kacsintgat kaméleon-pillanat.

Az épületben csacskanyelvű lánykák
ha vizsgáznak, hamis ezüstje hull
a szavaknak és bájos-szép szamárfül
fel-felmagaslik, s újra lekonyul.

Az épületben tudós-főszerepben
pár Nagy Valaki gőggel díszeleg.
Megértem őket. Szín kell életükbe,  -
s a sikerek is oly színtelenek!

Az épületben mindennap-zajokkal
mozog a nap, s megy át a semmibe,
majd a sötéten átszűrt áhítattal
felragyog fent zengő csillagmise.

Az Épületben úgy vagyok jelen, hogy
senki sem sejti: jelen sem vagyok,  -
s hogy istenem még az a Csillagisten,
akit majdnem mindenki elhagyott.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.