A puszta szó

Szálas szó száll, pusztába rikolt,
Szinte megfoghatatlan az ágról,
Tőről tövisbe szaladt szavak, szakadt
Szárnyak verdeső harmóniája,
Mint serkenő vér a köröm alatt
Tüskeseb ég.

Szavad kóbor pusztai eb, senki vágya
Nem cifrázza, színezi szivárványhajára
Ordasuló átkaidat. Ajtaját magára zárja
Inkább menekülő pálya, mint a puszta
Kóborló magánya.

Nem olcsó tetszést hajszol, könnyű babért,
Mint a sok felszínkaparó szópecér,
Kiket űz, hajszol a kifejezés vágya,
S mint besorozott újoncok, vonulnak szavaik
A közhelykaszárnyákba.

Ablakom alatt vonul a lárma, porzik a szó.
Vakációba vágyna, kit iskolabörtön őriz,
Mégis mindig ott köt ki estelente elfeledten
Egy nyárelőbe ájult, „születni volt nehéz”,
Alkalmi generáció.

Puszta szó száll, szálkásodik, szikesül.
„Lélekben szakállasodva” szívzugodba bújik
Onnan kiált érted, ha nem kérted, akkor is reped
A kéreg, hasadó lélekanyag szivárog legbelül.
Ne nyeld vissza a szót!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-06-20 20:24:23
Utolsó módosítás ideje: 2016-06-20 20:28:33