Féltékenység

A szív legmélyebb üregeiben
a fondor magány szövi cseleit:
lüktető izmok élő, eleven
véráramába gyanút telepít.
Miként a kagyló immunrendszere
apró porszemre gyöngyburkot növeszt,
a féltékeny is együtt él vele,
melyet dús kincsként ápolgatni kezd.

Cseleit szövi a fondor magány,
hogy betöltsék a szívüregeket:
tegnap még szűzi angyal volt a lány,
ám mára démon, léha szajha lett.
Gyönge sejtésből rút gyanút nevel,
szorgosan gyűjt be apró jeleket;
szinte dicsekszik nyílt sebeivel,
sót szór beléjük, hátha beheged.

A fondor magány cseleit szövi,
a szívüregek megtelnek vele;
méregként ölnek már mondatai,
terveket érlel, bosszúval tele.
A gyanú ellen párja védtelen,
vallomás, eskü itt már nem segít:
szíve legmélyebb üregeiben
a fondor magány szövi cseleit…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-04 18:22:27
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-04 18:22:27