„Vagy verjen sors keze”

Nyakizmodtól lábujjad hegyéig.

Kardpenge az vagy tollpihe?

Mielőtt felnyársal, kérdezd a sorstól,

egy utolsó körre elvisz-e.



"Perszehogy", súgja fogatlan szája.

Fejed simítja, mint jóanyád.

Berúgott, és attól engedékeny.

Megbánta mindegyik mondatát.



Egyetlen szavával ölni képes.

Most jobban félsz, mert hallgat.

Mint kit halni visznek, lépkedsz.

Halott apád kabátja van rajtad.

Emigrálhatnátok, nincs hova,

se bent, se ott kint nincsen béke.

Nem várnak sehol tárt karokkal.

Két légcsavar kaszál az éjbe.



Nyakizmodtól lábujjad hegyéig

végigsimít a tollpihe:

csigolyák ívén szaladó penge.

Kondenzcsík fut a semmibe.



Kettétört arccal ülsz a gépen.

Hogy hívnak? Por az emlékezet.

Minden ruhát mint álruhát hordasz.

Most már akárhány neved lehet.



Repüljön, aki nincsen sehol,

suhogjon, akinek nincs neve!

Motyoghatod, amúgy sem értik:

"Vagy verjen sors keze"





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Liget, 2008/1
Kötetben: Történetek életre-halálra (Budapest, 2008)
Kiadó: Liget
Feltöltés ideje: 2016-04-19 04:14:11
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-19 04:14:11