Hasonlatok



Váratlan lehelet, mintha  kicsinyke
szellő szítaná fel a parazsat, a
látóhatár széle rózsaszínben parázslik
mint a tengeri kagyló, elvörösödik,
akár a dús szirmú virág.

Halk nyögés hallatszik a vízen, a folyó
bennem vibrál, mint ijesztő madárszárnyak
suhogása; idegeink megremegnek, mint
a fák koronája.

Mindenfelé áttör a fény, előbb csak
szórványosan, majd kristályos pászmákban,
nyalábokban, négyszögekben.

Kirajzolódik a kikötő az ég sötét hátterén,
fehér fény tapogatja végig az égboltot
hosszú ujjaival esetlenül, mintha óriás rovar
próbálna megkapaszkodni a síkos feketeségben.

A tenger is remeg. Ily közel lennénk, ilyen
gyönyörű lehetsz e tobzódásban?
Duzzadsz, terjedsz a sötétségben, akár egy
misztikus rózsa.

Kábultan észlelünk, ordítunk.
Augustinus Karthagójának égő romjait
látjuk magunk előtt, a városi ember
végnapjait éljük.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-05 18:39:19
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-05 18:39:19