TÚLPART

A táj üvegsebéből
piros ragyogott: alkony.
A test itt volt. A lélek
egy láthatatlan parton?

Piros visszfényes parton ,
hol alkonyok mesélnek
Anyag öléből , s békét ,
mosolyt dajkál a lélek?

Mindig e partra vágytam ,
de hiába kerestem.
Vér , bánat felpiroslik
szívjajdító sebekben.

Mindig e partra vágytam ,
nyugodt-pirosú égre ,
melyben csillag-ígéret
a lelkek menedéke.

Ma sejtem , búsan sejtem:
nincs is Túlpart , csak árnyak ,
s egy kegyetlen sötétben
elpusztul a Varázslat ,

Kézfogás , Jóság , Szépség ,
születni vágyó Béke ,
s csillag-ígérő esténk ,  -
a Lélek menedéke.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.