LAKÓTELEP
Az arcok - omladozó templomok -
itt-ott állják az élet ostromát ,
de lelkek mélyén ördög vigyorog
és kér kajánul fordított imát.
Nagy dobozokból hull zajos szemét.
Nyálkás utakon máló kutyaszar.
Fákon madarak , múltról károgók.
Szürke jövőt elszürkült ég takar.
Persze , itt is harsog a Nagy Bohóc ,
még itt is , Reklámország peremén...
Kutya piszkol szavára hangtalan.
Itt holnap is szegény lesz a szegény.
Itt munka nincs , s ha van: semmit sem ér.
Fáradt kézben gyűrt papírpénz remeg
és tesz igazzá egykor olvasott
és akkor el sem hitt emlékeket.
Bekapcsolt tévék , futó képsorok ,
hit és erőszak , habossütemény ,
s a Nagy Bohóc , a Gőg-bohóc beszél
hasba lyukat , ahol nincs már remény.
Vakkant a reggel. Kezdődik a nap.
Hajléktalan kéz új kukába túr.
Gazdája "úr" most , túrhat szabadon ,
csak viselje rongyait jámborul.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.