Ezer év

Bevallom, soha nem szerettelek,
ezer év alatt, el is feledtelek.
A világon végül elpusztul minden,
reményeim én is odaadom ingyen.
A sors nekem kőből szép ágyat faragott,
elfeledtem azóta vágyat és haragot.
Bárányokat számlálok, szemem leragad,
holnap már az leszek, ki mindent megtagad.
Ha a földön az igazság hangja dübörög,
én már tudni fogom, csak a vihar dörög.
Gyermekem burokban, élet nélkül pihen,
legalább nem tengődik kenyéren és vízen,
s nem iszik savót anyatej helyett,
ne is éljen az, ki nem kapott helyet.
Minden kérdésemre visszhang felelget,
igen, ezer évbe telik, míg végleg feledlek.


2015. október 24. 00:39






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-15 06:44:19
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-15 06:44:19