Tengerek, hajók (2)

Térdeiben a tengervíz
sós volt és keserű.
Leült kicsit a sámlijára
előre, hátra dőlve
s csak danolászott.
Sohase értettem.
Hajókról álmodott,
tengerekről,
s indult nap, mint nap
egyre messzebb.
Kevés volt benne az erő.
Attól menekült, aki szerette,
mint az idejét vesztett,
s kiállt érte,
ha viharba került.

Inge vitorlavászna
már fent leng az égen.
Hajkoronája a Nap
-lebegő idegszálak-
szétzúzott harmat-felhők,
megbomlott hajókötelek,
mintha ma is látnám
görnyedt alakját
a kormányrúdnál.
Magához köt, nem ereszt,
újra felkorbácsol.
Szíve öböl-meleg,
véréből ölelkezőn
holt sirályok,
delfinek kéklő hada
bukkan elő.

Olyannak álmodta magát,
amilyennek nem láthatták.
S mikor elöntötte
tüdejét a víz, megcsendesedett.
Tengerré vált,
összetört hajóvá
meg-megremegve.
A végső partra-érés előtt.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-01-11 13:48:28
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-11 13:50:02