Önsorsrontó

Nem a zsugorodás,
nem is a csontig hatoló hiány,
hiszen addigra mindenki megtanul
(többé-kevésbé) távolodni,
de hogy bemázoltad a tükörképed,
örömmel hordva szamárfüleket, 
és mielőtt az idő lerágta volna, 
lerántottad arcodról a szépséget, 
hogy saját dögöd felett keringő keselyűként 
először te marj önmagadba, 
ez fáj majd a közös asztal mellett,
ha félresöpröd az előtted evők morzsáit, 
az fáj majd, ha a szemben ülőre nézel, 
aki azt az arcot hordja majd, 
ami a tied lehetett volna.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-12-15 16:59:20
Utolsó módosítás ideje: 2016-02-15 00:06:53