fáradt vagyok (2)...


elfáradtam alapból élni,
és megtanultam magamtól félni.
lejárt az időm, mint a katódsugaras képcsőnek,
vagy egy vártoronyban felejtett, ódon csigalépcsőnek.
már jó ideje elkerülöm, a kérdő pillantásokat,
nem az elmúlásra, Rád gondolok sokat.

meg erre a széjjelbaszott világra,
mint egy szirmát vesztett virágra.
a sok éhes gyerekre,
átnevezett terekre.
föld-, és trafik mutyikra,
pinaszagú bugyikra.
karlengető nácikra,
obszcén cukros bácsikra.
az elfojtott vágyakra,
bevetetlen ágyakra.
a siralmas bérekre,
a keresztény lélekre.
meg nem mászott hegyekre,
megvásárolt kegyekre.
a felcsúti kolbászra,
szegény Magyarországra.
a fejét vesztett szoborra,
égő csipkebokorra.
megbicsaklott hitemre,
vérző, beteg szívemre.
pártházzá lett templomra,
politikus „nemtom”-ra.
hit-, és erkölcsórára,
zenekari próbára.
családi okokra,
tengerparti homokra.
habzó barna sörökre,
Veled lenni örökre.

elfáradtam élni,
de utálok meghalni.
még hiszek a kritikus tömegnek,
remélem, hogy látni foglak öregnek…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-11-27 23:23:54
Utolsó módosítás ideje: 2015-11-27 23:23:54