MINDEN SEBEZ MÁR...

Minden sebez már közel-télidőben.
Az életünkről annyi tárgy ítél!
S annyi nincs-tárgy… Elszáradt falevélen
sors írást hoz , sodor sors-hozta szél.

Akármi  -  benne mindig szomorúság:
későősz-könnycsepp , megcsalt csillagok ,
s megint eltűnt valami fénytelenben ,
amely egünkön addig ragyogott.

Bár láthatóvá tesz sok láthatatlant
ez az idő , szívben és szív felett
minden sebez már: lét , nemlét , az emlék ,
gyűlöletnél jobban a szeretet.

Fáj , ha szeretnek , fáj , ha nem szeretnek ,
s a múlthoz is álomrontó napok
hozzátapadnak és fáj az a csend is ,
amely addig békével hallgatott.

Minden sebez már közel-télidőben.
Megszólalnak a hallgató sebek.
Vereségünk öregkor-árnyú élet ,
melynek végén úgy fáj a szeretet!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.