elfogynak a szavak
elfogynak a szavak, mint minden ezen a világon.
pedig kényszeresen hajt valami túlélési ösztön:
fecskék a dróton a költözés előtt –
a nyár utolsó szárnycsapásai.
és most azt hiszed, ez egy vers akar lenni:
életre törtető csecsemő, aki felüvölt,
mert elhagyta biztonságos helyét.
mégis lenni akar, mint Isten: a Vagyok.
sakkoznak a szavak – mattot kapok.
aztán szépen elballagnak.
„fecseg a felszín, hallgat a mély”,
mert itt hagytál,
elmentél.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-08-31 10:01:28
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-31 11:07:31
