PADLÁS

Padlásra menni érdekes volt ,
de rossz érzés is elfogott.
Pók szőtt ott bús álarccá lassan
futó fonál-pillanatot.

Akkor , gyermekként , mitől féltem
ott fent? Nem tudtam. Most tudom.
A padlás saját múlt-homályunk ,
melynek láttán elhallgatunk.

Felettünk már csupán tető van
a házból , s lábunknál törött
játék derenget volt-pirosat
ládák , elnyűtt cipők között ,

s szívünkig ér tűnődő lomtár.
Szárnycsapás-hang fejünk felett ,
s lelkünkben egy lehangolt dallam:
szólnak volt álom-hangszerek.

A régi rossz érzést megértem
most , hogy a padlás: életem ,
s a Nagy Tetőn túl semmi sincs már ,
csak olykor eső sír nekem ,

s koppant a Volt , s néha a Látszat ,
s a meglazult , fakult cserép ,  -
igen , a rések megmaradtak ,
de hol a kékség-messzeség?

Fejem felett ingó tető van:
megérthetetlen végtelen ,
s bent töprengő , kiváncsi lomtár ,
széttört múlt-játék: életem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.