ERDEI SÍR

A nyári erdő gyönyörűszép:
el-elfutnak levél neszek
félig játékos félelemmel ,
s felnéz fénykék emlékezet.

Fákon az ujj mohát tapinthat.
Kövek befednek volt-időt ,
katonasírt ledőlt kereszttel:
kis egyszemélyes temetőt.

Gombák elbújnak és kibújnak.
Pókhálón szellő átszalad.
Fonalat fűz ezüstlő tűbe ,
s múlttá villan a pillanat.

Ó , ez a sír! Hiába mondom:
ki benne fekszik  -  idegen.
Visszaszól egy visszhang-varázslat ,
árnyat terít szét szívemen ,

és fent a felhő elsötétül ,
búcsúzó madárhang ragyog ,
a harangvirág bólint , lassan ,
s fejem lehajtom. Hallgatok.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.