GYÍK

Figyelő fű. Drágakő-testtel
meredt a gyík. Nagy ötvösmester
remekműve. Aranyló ékszer.
Lassan megtelt lüktető fénnyel,

s míg egy bogár pattantott hangot,
zöldje arannyá átaranylott,
majd aranya gyújtott zöld fényre
s szórt szikrákat füvek fejére.

Egy kézfejen, mely láthatatlan,
ott volt még. Körülötte halkan
mozdult a fű és lázas gyöngyét
forgatta fent felhő, öröklét,

s hirtelen e különös ékszer,
mint szívből viszik a mesét el,
eltűnt, de még kékfehér holdak
soká mondták a holnemvoltat…






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.