ÁLLOMÁS

Vonatra vártam , kint az állomáson.
A városon alkonyi búcsú-nap
sétált , izzított tornyokon keresztet ,
s felszállt-elszállt galambraj-pillanat.

Először jártam ott vagy életemben
már volt e város , s álom-égi nép?
Tűnődő szobrok kérték a sötétet ,
a csillag csöndes este énekét.

Kutya sietett , s kutyául kiverten
egy ember ült , akár szobor-halott ,
s ma sem tudom , hogy kőmellében várta
vagy már nem is várta a vonatot.

Csak azt tudom , hogy én vonatra vártam ,
felfűzni új állomások sorát ,
mint gyöngyöket kiváncsi szemű lányka ,
vonatra , amely visz majd fénybe át ,

új hajnalokba , tájra , boldogabba...
Igen , a nincsre vágytam , jól tudom ,
vonatra , amely csillagokig eljut
lázálmú égen fénylő sín-úton.

Nincs ily vonat. S város , csak egy is , nincsen.
Csak Állomás van , piszkos , hallgatag ,
s nem énekel itt csillagcsendű este ,
csalón fénylenek láz-sínek , utak ,

s az állomáson , kutyául kiverten ,
siratok Nincs-be elvillant hazát ,
s azt , hogy a szívünk mindhiába várta
piros béke virágos vonatát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.