ÖRÖK VÁRÓTEREM
Váróteremben ülök , ottmaradtam.
Vonat nem jött , - hogy vártam , nevetem:
persze , nem jött , mint is jöhetett volna?
Nincsen vonat , csak nagy váróterem.
A vonat: látszat. Ha olykor virágos ,
zászlót lobbantó mozdonya ragyog
a kocsisorral , azt hiszed: vonat , de
nem az , dehogy , - csak látszat-tavaszod.
Leülsz és vársz. Felállsz. Mindez hiába.
Zsúfolt idő tapos a szíveden.
Néha hiszel egy közelgő vonatban.
Nem jön. S megülsz egykedvű mindegy-en.
S megint felállsz. Úgy érzed , hogy hideg van.
Hideg is van , mert valódi a tél.
Az , ami lelket búsít , mind valódi ,
s kegyetlenül halálig elkisér.
A váróterem? Nos , az is valódi.
Ablakpiszok , huzat , harsány plakát ,
színes újságnők , rút reklám-szabadság
Sok okoskodó , s hazug marhaság.
Hát fel-felálltam
Furcsa paradoxként
abban hiszek amiben nem hiszek ,
bár látom milyen ostoba az ember ,
s fent sem jobbak a játszó istenek!
Mégis felálltam olykor , és talán te
szintén , mivel elhitted: láthatod
mint hoz Szépséget , Fényt az Állomásra
piros , igazság-zászlós vonatod.
Most csak ülünk örök váróteremben.
A szíveken megfáradt NINCS remeg ,
míg vonattal , vágyakkal messze-messze
eljátszanak felejtő istenek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.