Hegyen fölfelé

kigyalogolom magamból
az életemben megszámolható férfiakat
akiknek könnyen hagytam
megérintsenek bárhol
az ágy mozdulatlanságát
a hegyen felfelé
ónos eső fagy hajamba
gyalogolom magamból
apám haragját
szegénységét
a dunába dobott kötelet
az ismétlődő reggelek
első kérdését
a reszketős éjszakákat
hideg verítéktől
nyirkos zoknim emlékét
míg szobám közepén
süllyed el a Titanic
belegyalogolom magam
a helybe ahol létezem
tudom hogy van jövő
bárki szemébe belenézek
akkor is ha elfordítja fejét
magamba gyalogolom
méltóságomat
végig az ónos esőtől fénylő havas járdán
gyalogolom
egymást követő lábnyomokra osztom
a pillanat végtelenségét
mikor kikötözve tértem magamhoz
a kórházi ágyban
és combom között
vérfoltokkal tarkított hálóingben
hülyére szedálva kacagtam
akár egy gyerek
mert azt hittem
ez  kiszabadulós játék egy James Bond filmben
kilélegegzem magamból
az utolsó risperdal molekulákat is
belélegzem magamba
az élethez való jogom
a hatalmat testem felett

mert nőnek születtem






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-03-03 21:04:57
Utolsó módosítás ideje: 2015-03-03 21:04:57