este

még tartják göbös ujjaikkal
a fák az eget
aztán sötét tenyerük
a délutánra zuhan
cellaablakok pislognak álmosan

hunyorítok
felmérem a távolságokat
kockákból rakott fedezékemből előbújok

a világ dongáit tartó pántok elpattannak
megnyílik a tér
ahogy fordított perspektívában
a sínek futnak széjjel

szálkás fényekkel bélelt
színházam elhagyom
az éjszakába dőlök
lassú ütemet zongorázik
rajtam a csend
próbálom kitalálni az ujjrendet






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-11-27 14:35:12
Utolsó módosítás ideje: 2013-11-27 14:35:12