Kong a harang, koppan az ingaóra
Keményen kong a keserves harangszó,
Én vagyok az akasztófára való,
Az ördög lélektelen cimborája,
Az emberség fekete álruhása.
Megvetve néznek rám a baljós szemek,
Gyűlölettel megköveznek emberek.
Nyakamban a kötél, lábam alatt a szék,
Várom, hogy alólam végleg kivegyék.
Kipp-kopp koppan az ingaóra,
Itt-ott felhangzik újra meg újra,
A borús, szomorú dallama.
Kiveszik alólam a széket,
Csuklik a hangom, elfogy az időm...
Talán vár egy szépséges élet
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
