valaki diktál

belemártod tollad agyad rejtekébe

e medúza-sovány vigasztalanba

tenger-áradatú diktafon falja



és kiköpi végül



megrágott rágós-inas köpetét

te beleszőve a szögtelen zsákszájba

hasában mormoló hidegséggel

kolosszális fohász ugra-bugra

süket kolostori monotóniátokkal

falu helyett várostalan közel ne lenne

soha el nem piruló morálotok

hangos éneklésetekké visszariadna



beledugod kezed a zsebedbe

ne csodálkozzatok hát ezen

síkság amin te szúrós vagy

domb amin gyöngéddé leszel

soha nem hallgatott lőrésekben

mindig ott lévő lyuk magánnyal



*



(összefogni a tér labdáját

milyen értelem lehet foglya

de az érzés elkerülhet

hánykódtok mind

idedobva odafutva zsákod

benne te egy hullahopp vagy

nem bújhat ki szög a zsákból

zsákfutóvá minek váltál

odabent csak rugdalózol

s mit kiköpnél nem te vagy

diktafonra régen mondtad

papírmagányba burkolva

most csak félted eltemetve

mert ő mondta azt ki ma vagy hiába

hely nincs időd furcsa homályból

integet

bent háborúd

kint fél szemed

városra ült délután itt-ott magány

egyedül a kávézást utálod)



*



kifolyt a kávé a papírra

a versnek annyi



*



sosem kávézom





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-08 00:06:12
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-08 00:06:12