(ki)úttalan

labirintusban kószál
a szakállt növesztett idő
tömör falak között rést sem találva
már szökni is felejt

a régi indulat
cementbe préselődött
s most puszta lenyomat
mint millió évvel ezelőtti lelet

vakvágányra szaladt a jelen
a váltó romlott el
vagy a jelzőfény hamis
oly mindegy

a szerélvény mögött elfogyott az út
de lehet felszedték a sínt nem tudni
így értelme sincs hogy megfújd a sípot


már fehér kendőt lengetnek az érvek is
de még visszafelé szaladnának a fák
miközben kihűlt fészket ver le
egy pillantás alatt a vihar
nincs ragaszkodás mint gazdának a földhöz
a talpalatnyi más értelmet nyert

egy kereszt
egy csoportos jajdulás
néhány fáradt lépés
sete-suta kézfogás
s valahol a közeledben
észre sem veszed hogy
a dübörgést felváltó némaságban
egy lélek kér feloldozást






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-05-08 08:27:11
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-08 08:27:11