állok és várok
az éj sötét
a hold
palástban bujdokol
a gyors napok
mint pusztulás
úgy rontanak rám
ellenfeleim is
nevemben rontanak
védtelen madár a létem
szárnyam összecsukva
s tovább zuhanok:
a két vég közt
hídként feszülök
ellenségeimnek diaidalkaput építek
s nevetek csak a síromon
