Komor Zoltán : Csaláncérnák


 
2841 szerző 39152 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Toroczkay András
  Hexametej
Új maradandokkok

Tímea Lantos: Középső szoba
Bátai Tibor: köztes állapotok
Kosztolányi Mária: az én Ferencem...
Szakállas Zsolt: Déltájt maláriáról...
Ötvös Németh Edit: Az ernyő
Bátai Tibor: lehetséges
Pataki Lili: Fényt hoz, színt visz el
Tímea Lantos: Bűneinkért
Gyurcsi - Zalán György: No. 21
Paál Marcell: Lakoma
FRISS FÓRUMOK

Tóth János Janus 6 órája
Kiss-Teleki Rita 6 órája
Szakállas Zsolt 6 órája
Ötvös Németh Edit 7 órája
Tímea Lantos 8 órája
DOKK_FAQ 8 órája
Tamási József 8 órája
Tóth Gabriella 14 órája
Bara Anna 20 órája
Nagyító 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
Kosztolányi Mária 1 napja
Ocsovai Ferenc 1 napja
Bátai Tibor 2 napja
Serfőző Attila 2 napja
Mórotz Krisztina 3 napja
Gyurcsi - Zalán György 3 napja
Vadas Tibor 3 napja
Vasi Ferenc Zoltán 3 napja
Duma György 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Bátai Tibor 5 órája
Janus naplója 6 órája
Hetedíziglen 7 órája
Ötvös Németh Edit naplója 8 órája
különc 13 órája
Baltazar 17 órája
PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN 17 órája
útinapló 18 órája
az univerzum szélén 19 órája
Sin 20 órája
Conquistadores 1 napja
nélküled 2 napja
Cortázar macskái 3 napja
Dokk-verspályázat 3 napja
Gyurcsi 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK

Komor Zoltán
Csaláncérnák

törött varrógép darabjai szerte a parton
sorra mossa ki őket a tenger
egy lány érkezik
felszedegeti az alkatrészeket
és egymáshoz illeszti őket
a szerkezet lassan összeáll
egy régebben kisodort billegő asztalra teszi
majd egy kövek közé szorult tengeri sün tüskéjét kihúzva tűt is szerez
már csak cérnára lenne szüksége, hogy elkezdhesse a munkát

ahogy sétál és nézelődik a parton
levetett ruhadarabokra akad a homokban
a lány körbenéz, aztán leguggol
elkezdi szálakra bontogatni a nadrágot
de nehezen boldogul vele
sorra elszakadnak, a körme megfájdul
miközben ezzel foglalatoskodik
megpillant valakit a hullámok között
a szeméhez emeli tenyerét
nézi az úszót
egy fiúra ismer benne, aki a part felé közelít
sötét haja nedvesen lóg homlokába
a víz összecsap arca előtt, ahogy hajtja magát

a lány a háta mögé dugja a ruhából kiráncigált
szakadt szálakat
miközben a fiú kikecmereg a partra
és megindul ledobott ruhái felé
a fiú szeme kikerekedik
ahogy észreveszi a gyönyörű lányt
a lánynak pedig tátva marad a szája
amikor látja, hogy a fiú meztelen
lába között hatalmas cérnatekercs
ami alatt két kis fehér fonalgombolyag csüng
egy sirály vijjogása szakítja szét a jelenetet

a fényt radírozzák az égről a felhők
zöld hullámok ölelkeznek, futnak a horizont vonala felé
a kövek közé szorult rákok ollócsattogásaitól reszket a levegő
a parton, a homokban egy lány
a sirályok elhagyott tollaiból varr vitorlát
- na már csak egy kicsi kell, csak még egy kicsi - fogadkozik,
miközben újabb és újabb adag cérnát teker le a fiúról
és fűzi bele a varrógépbe
- ha szeretsz, ide adod!
a fiú egyre gyengébb
de képtelen nemet mondani ennek a gyönyörű lánynak
így még egy kicsit odaad
majd még egy kicsit
a lány egy lábánál tébláboló rák ollójával nyesegeti a cérnát
további tollakat varr össze

elkészül a vitorla
amit a kitört asztallábakkal az asztallaphoz rögzít
- irány a túlpart! - rikkant fel a lány az elkészült hajó hátán
útnak indul: maga mögött hagyja a partot
és a napon fekvő, erőtlen fiút
akinek minden cérnája most
a széltől domborodó sirálytollakat szorítja egymáshoz

suhan a vitorlás
a nap lassan olvasztja a viaszból gyúrt felhőket:
hulló cseppjeik a vízbe pottyanva fehéres, áttetsző medúzákká változnak
a lány megörül, amikor néhány órányi hajózás után megpillantja a partot:
- szárazföld, szárazföld! - kurjongat
csak mikor elég közel él vitorlása a parthoz
akkor bizonytalanodik el:
észreveszi a varrógépet és a homokban fekvő fiút
aki még mindig eszméletlen, talán halott is
arcát már egészen vörösre sütötte a nap
a lány nem érti
hogyan köthetett ki ugyan ott, ahonnan elindult?
hiszen végig egyenesen haladt

a szél
mintha csak a lány akaratának engedelmeskedne
fordul
a hajó megindul az ellenkező irányba
a vitorla feszül
a fehér tollak recsegnek
ahogy megpróbálnak elmozdulni egymástól
de a cérna még mindig szoros
az asztallap szeli a habokat:
a felhők hosszú, fehér vonalakat húznak a kék színű égtáblára

- szárazföld, szárazföld! - rikkant a lány néhány órán belül
és pár méterre a parttól a vízbe veti magát
- ez nem lehet! - szakad ki belőle
a homokban állva ugyanis megpillantja a varrógépet
és a fekvő fiút
kinek mozdulatlan, vörös mellkasán
aprócska rákok feszülnek egymásnak ollóikkal
- ez nem lehet! Hogy kerültem ismét vissza?
a lány sírva úszik vissza hajójához
a szél megfordul, a vitorla recsegnek
néhány cérna elszakad, pár toll a vízbe hull

a nap egy ideig billeg a horizontvonalon
majd eldől, és eltűnik:
egymás hátán álló fekete sakkbábukból álló éj
törött bakelitlemezekből összeillesztett éj
a sötét tollak szorosan szőtt vitorlája megdagad a rémálmok érintésétől
a lány a lebegő asztallapon fekszik
nyög és forgolódik
ahogy az álmok celluloid-szalagját bogozzák csukott szemei:
látja magát, ahogy újra és újra partra talál
de újra és újra ráakad arra a halott fiúra a parton
lassan foszlik
aprócska rákok hordják szét húsát
a bomló mellkas mögül feltárul mozdulatlan szíve
egy nagy gombolyag fonal
amit darabokra nyesnek a kis vörös állatok ollói
északi szél, déli szél, északi szél déli szél
a sirályok használt gyufákat ráznak ki tollaikból
a lány ismét partot lát az álmában
a homokban egy csontváz
akinek a lába között gyertya ég

- nem lehet ezt tovább bírni!
- a lány saját kiáltására ébred
a felkelő nap fényében pedig már látja a partot
ahonnan elindult, ahonnan mindig elindult
ahonnan újra és újra el fog indulni
tovább már nem is közelít
a szél lemondó sóhaját hallva ismét megfordul
a lány pedig sírva fakad
szinte már látja maga előtt
hogy ezzel telik hátralévő élete:
parttól partig, halott fiútól halott fiúig utazik

félúton a vízbe veti hát magát
épp egy hatalmas medúzaraj felhőjébe zuhan
a csípések akár apró villámcsapások:
utoljára az állatok lecsüngő karját látja
megannyi fehér cérnát, valóságos fonalerdőt
lágyan ringatóznak körülötte
simogatják a süllyedő lány arcát
megérintik sima homlokát
lelkéhez varrják a halál ében fekete tollait





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-27 20:55:33
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-29 22:34:58


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2025-06-02 18:30 Jók
2024-05-30 08:23 l
2024-01-06 21:31 Sokadik
2023-07-15 16:45 Kosztolányi M. szerint
2023-07-10 12:57 Genovéva ajánlása
2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2025-07-09 23:38   Napló: Bátai Tibor
2025-07-09 23:11   Napló: Janus naplója
2025-07-09 22:59   új fórumbejegyzés: Tóth János Janus
2025-07-09 22:44   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2025-07-09 22:33   új fórumbejegyzés: Szakállas Zsolt
2025-07-09 21:52   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit
2025-07-09 21:22   Napló: Hetedíziglen
2025-07-09 21:02   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-09 21:02   új fórumbejegyzés: Tímea Lantos
2025-07-09 21:01   Napló: Ötvös Németh Edit naplója