tegnapi

szemedben ellobban az este,
frontálisan ütköző tekintetek
kereszteződése, minden mozdulat
moccanásra vált, szívmegállással
robog át rajtunk az éjszaka.
szívünkön ráncolódik a sötét,
zsebre dugott kézzel állsz a
visszafordulásban. borzalmas
látni árvaságod. leszállópályán
a tekintet, kiülök puszta homlokodra és
megterítek az ígéretek közt. fogalmam
sincs, mit keresek itt. itt, és ebben
a szédült magasságban. innen nézve,
minden olyan egyszerű. segítség nélkül
is meg tudom érinteni magam, csak az
irányt mutasd. de engedd, hogy az
utolsókat csakis én, szem-lehunyva,
egyedül. egyetlen napraforgó virágán
bolyong a naplemente. tanácstalan vagyok,
akár egy temető. végigsimítod szélverte
arcomat, fülembe súgsz egy részletet a
tegnapi harangozásból. eltűnsz a félholtra
vert tájban. újságokban kristálypohár,
nem látszol ki sehol a pakolásból. megfor-
dulsz, az egész hátad egyetlen átdöfött
ítélet. nekitámaszkodik tekintetem, betört
arcomon már semmi ép nincs, ami veled még
egy kicsit egész lehet. indulsz a lépés
mázsáival, egy pillanatra megállsz a küszöbön,
egyensúlyozol a kétségek közt. a tükörből látom.

sírsz.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-14 18:23:03
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-14 18:23:55