Furcsa idők...

Furcsa idők köde lebbent… ültem egyre, ültem bent,
Pár szót súgva könnyedebben, emlék-foltos köpenyemben.
A lassú por oszló szobra ráhullt fényes oszlopomra,
S tükröm síkján feltűnt (l/h)antom ,mellé állt egy szürke fantom:
Öregember köpenyemben.
A légből űr nyílt, oly sivár, mint elkopott ősi vár,
Setét álmok szálltak immár és a visszhang: Mi vár...mi vár...
Csupasz falak, gyilkos selyem...nem volt többé ottan helyem,
Rést nyitva az éjszakába rám szakadt az ég szakálla:
Homály karú őszes hínár...

Kint, mint ezer löveg, máglya... izzott a tömeg lángja.
Tarka zászlók szakadt vászna, úgy tetszett az éjbe mászna.
Köztük járva bús ajkam szólt...Csak ment a nép…agyon hajszolt...
Királyok rút korát (f)élve, az út zúgva repedt félbe.
S újra szóltam: „Hova mennek?”
Néma maradt, folyt a nyomor… habjain a búskomor
Égő, szúrós csipkebokor nagy lángokkal fénylett olykor…
Én csak néztem elmélázva… eltűnődve… e mély lázba:
Megannyi szép ,s igaz eszme szellem-sorok közé veszne?
Furcsa idők köde lebbent…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-02 01:17:59
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-02 01:17:59