Azon a nyáron ültették
villamosszékbe a Rosenberg
házaspárt, és én nem értettem
mit keresek New Yorkban.
Nagyon-nagyon csendesnek,
nagyon üresnek éreztem magam.
A napok úgy sorakoztak fel
előttem, mint kinyithatatlan,
hófehér dobozok. Üveggé váltak
az ujjaim. Csak arra tudtam
gondolni, milyen lehet amikor
az idegszálakon végigfut a tű.
