Földbe gyökerezve

Hordtam neki a fényt ölben
mikor sötétség borult rá,
földbe gyökerezett vadvirág-illata.
Gyógyír volt neki és nekem
ábrándnyi éhgyomorra
a kisimult égre festett vágy,
hajnal-szaggatta leheletnyi csend,
ablakáig kúszó vad borostyán,
éltető remény,
fájó kiábrándultság.

Emléke
ma is űrt hagy bennem,
elbűvöl s betölt,  
fénye egyre jobban éget.
Magamat vádolom mindenért
s ha feljutok egyszer a mennybe,
hogy láthassam újra őt
s kérdőre von Isten,
-tudom-
megvakulok érte.

S addig?
Addig hagyom, földben gyökerezzen,
mindegy, ő éltet, vagy én éltetem,
ha rám törnek a kisírt-szemű álmok,
anyám sír bennem
s én könnyezem





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-13 19:00:09
Utolsó módosítás ideje: 2012-08-22 14:47:22