Szindbád

                      Kiss Lacinak (a “gyulai Szindbád”-nak) ajánlom



Én úgy jöttem mindig, mint ki menni készül épp:
egy fogkefével, váltásnyi alsó, borotva;    
időzni két

kaland között,                                  
s keresni vajmi lényegét e létnek,
mivelhogy Isten belőlem kiköltözött.

Hisz annyi vétek. Nyomomban könnyek, bánat, halál,
elveszett remények, s a szerelem többé rám                  
már nem talál.

Bár volt elég . . .
Leginkább hiába, mert mind elhagyott
végül: a puccos úri dáma, s a copfos kis cseléd.

Pedig jók voltak hozzám a nők: sohasem szerettek –
használtak, míg szerelmet hazudtam, ám csak
sírkeresztek

s némi emlék
maradt. Rá nem találtam a teljességre,
melyre vágytam, s csak érkezem tovább, akárha mennék.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-05-28 01:21:05
Utolsó módosítás ideje: 2012-05-28 01:21:05