Óperenciás
Lelkes Miklós: Óperenciás
A tenger, az az Óperenciás,
egyszer hullámhegyekkel óriás,
máskor meg csend szikrázik rajta fel,
s a végtelenbe csillagot terel.
Tükrös szeme száz égen átragyog,
majd ijesztően vaksötét, halott.
Hal népe úszik, úszik, s múltba hal,
úgy mint minden: a vágy, dal, diadal.
Partjáig értem, s értem: életem
lényege az, hogy mind lényegtelen -
a vágy, a dal, vereség, diadal,
s a fény is, mely sötét lesz oly hamar,
a kérdés, mely oly fontos volna, de
a válasz rá rejtély, titok, mese,
s bár tükrös szem száz égen átragyog,
marad a vég: a vaksötét, halott,
s minket lenéző gúnyos hallgatás,
a gőgös-mesés Óperenciás.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1999/8
