Tisztás
A fák között sütött, sütött
ezüst homklokú óra
s bezárták makkfejű manók
egy ódon ládikóba,
de azt is átsütötte még,
s a gyantás, barna csendet -
fákat süllyesztett mélybe és
szárnyakat megteremtett.
Alkonyodott.Csöpp gyík hasalt.
Néztem: bőréről egyre
elcsillogtak a gyöngytavak
kitágult kék szemekbe.
Mentem.Csak a vers volt velem:
bohócsapkájú lényeg.
Bolondozott, de tudtam én:
érti a messzeséget.
Jól érti elmúlt idejét
szeleket hívó szónak,
mely ellobogni küldte szét
a táltos-lobogókat.
Ó, lobogók,ellobogók,
volt virághitű ének -
itthagytatok szélcsendben és
szélén a messzeségnek!
Megyek.Csak a vers van velem:
gúnyosarcú varázslat.
Szikrázzák fák, füvek, szemek
múltját volt-csillagának.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: ÉBRESZTÕ IDÕ. Antológia. (Salgótarján, 1979)
Kiadó: Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat
