Szaggat a torkom,
kimarta a csend.
Zuhog az idő, eláll...
majd újra megered.
Elázott magányom tócsába néz,
felette szél hadonászik,
csatornaszag csatangol,
a jövő leköp, kikerül.
A némaság lehangol és
láthatatlan szavakból
olvasok végtelent, jelent,
nyílnak az ég lapjai...
életem kiadva,
már régen megjelent.