Évek és tisztelet ürügyén (1885, 1905, 1955)
Az átcsapás, mi mindig izgatott;
miként lesz más, mi majdnem ugyanaz,
máris más, pedig előbbi majdnem,
az átcsapás, mi mindig izgatott.
S így – egész a sejtig vissza – minden,
hol idegenből fél-szülő lehet,
s kik sétálnának vakon egymás mellett,
hogy sűrűsödnek általam rokonná,
újabb teremtésnek páros istene.
S történetem, mit hihetnék végesnek,
egy pontból indul, s pontba húny majd egykor,
bővíthető csillagporig, fény és újra por.
Az átcsapás, mi mindig izgatott;
miként lesz más, mi majdnem ugyanaz,
máris más, pedig előbbi majdnem,
az átcsapás, mi mindig izgatott.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-04-05 13:45:44
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-05 13:45:44
