Emlékmás

Megérkeztünk a telekre.
Szükségem volt az oxigénre.
Tüdőm, mint rossz léggömb.
Asztmatikus rohamok fogtak el.
Akkor éreztem az émelyítő szagot.
A gyomromig szaladt.
Hullámzott minden:
egy döglött macska feküdt lábamnál.
Apám lapátot fogott, és gödröt ásott.
Jelöletlen sírt.
Évek múltán a helye így is megmaradt.
Másképpen nő ott a fű.
Csak én látom, apám nem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-04 11:36:36
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-04 11:36:36