Szürkezöld


Utcaporban ülve meg
gondolataim verebek
meg-megrezzenve szárnyaik
fürödnek benne szálló
aranyost csillámló szemek

A lég hajszálrepedéseiben
rebellis ligatúrák
száműzött hangjegyek
Ott ahol a népesség
fülét leragasztottan

s bevarrt szájukkal
köszöntnek fény s
melegség nélküli
reggelek

Fölkúszik az oldalfalakon
a plafon irányába
az éj-jel komorodik
mind a festék le-le
pereg a fehér pigment
kiütközik a sötét -

lelkeik színei mint
fehér kéz húz le lassan
fekete álarcot a zöld
ábrázatról Épp csak
sántít ez így és széttart
mint imára könyörgésre
széttárt kezek

A Nap-szobor
áll középen
izeg topog bicegőn
majd kupaccá zsugor

Az összes minden ideg
pattanásig feszített
állandósult robbanás
előtti másodpercek
a létezés - minden
megy a maga útján

telve a világ élvezettel
Jár a látszatok mögötti
gépezet hidegen
automatikust romolhatatlan
problémátlan sulykol ne láss
ne hallj ne érezz

gondolkozás szükségtelen
Órarugóra járó
programozott képzelet
Kis marionettet
mozgat a nagy

Lépkedő ceruzák
krikszkrakszai a földön
szimbólumokat festő
kalligráf-ecset
Értelmező szerkezetek

fejtik szövegeznek híreket
s törvényt - minden sarokban
kisebb s nagyobb termekben
inkvizítor pap-radír

S a központi
pont a Nap-szobor
mellett törli a fényt
s éjt köveszt





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-03-28 19:12:34
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-28 19:12:34