Akkor ott, régen…

ott voltak ketten állva a fa alatt el
idegenedetten hirtelen már látta

midőn megette az almát olybá
naná azt a gránátos változatot csak
mintha a mag iszalag vóna szalag is
és szakadás rajta nedvező piros réteg

husának az édese a sötét középhez
rántja a természet szemét tele
várakozással lesz-e béke még…

nem lett s nincs azóta se
megvadultan ítélte el azt amit ett
és a kedvesét víziója által vezetve
mindaz mi még előtte s ami
a háta mögött volt már és fönt
fennen az égi test árnya
feketés vércsíkot habozva
nyugodott le a rónán s

hogy hogy habzott a torta

mert az ítélet úgy szólt láttak mindent
mindaz mi lesz a tudatukban forrt
még szétesőben is már

elhalványulva a széleken a világ
és a lángok csókja ég lobog a szemekben

a jövőért máris mi zokogással telten






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-23 19:44:12
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-23 19:44:12